Békeposzter pályázat győri eredményhirdetése
A győri Lions klubok októberben hirdették meg közös békeposzter-pályázatukat győri és Győr környéki iskolák bevonásával. Nyolc iskola 27 diákjának alkotása érkezett be november 10-ig a gyűjtőpontokra (Fehérhajó Panzió, Hotel Kálvária, Hatos Nyelviskola).
A zsűri Malasits Zsolt galériatulajdonos, festőművész, valamint Csizmadia István rajztanár, festőművész vezetésével november 21-én értékelte a diákok alkotásait. Összesen 12 plakát jutott be az országos döntőre.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2024. december 17-én került sor a Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum Baross-termében. Az eseményre nagy szeretettel hívtuk a tanulókat, szülőket, felkészítő tanárokat.
A klubok részéről számos felajánlás érkezett a diákoknak, akik valamennyien oklevelet is átvehettek.
Az eseményt dr. Havasi Bence, az Első Győri Lions Club elnöke nyitotta meg.
Az ünnepély a nemzetközi és a magyarországi Lions-mozgalom rövid bemutatásával kezdődött, külön hangsúlyt helyezve mindhárom győri Lions klub tevékenységére, valamint a Lions ifjúsági programjaira (Leo-klubok, YEC nemzetközi cserediák program és a békeposzter-pályázat).
Ezután a felkészítő tanárokat szólítottuk színpadra, hiszen a gyerekeket támogató, inspiráló pedagógus személye nagyon meghatározó volt a rendkívüli pályaművek születésében. Az ajándékot Tóvári Zsófia, a Patrónus LC elnöke adta át.
Nagyon hálásak vagyunk Malasits Zsolt festőművésznek, aki elfogadta meghívásunkat és értékelte a beérkezett pályaműveket, majd Szarvas Krisztinával, országos tagfejlesztési és tagmegtartási koordinátorral (Patrónus LC Győr) közösen adta át a díjakat a diákoknak.
Raczenböck Flóra, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium diákja a Malasits Zsolt által felajánlott különdíjat vehette át. Tanára: Zöld Gabriella.
Szarka Mia Szille (Bartók Béla Ének-Zenei Általános Iskola, Győr) 3. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Csermák Zsuzsanna.
Második helyezett lett Ádám Aliz Adél (Győri Móricz Zsigmond Általános Iskola) csodálatos festménye. Mentora: Karli László.
A zsűri nagyon nehezen tudta kiválasztani a győztes alkotást. Az idei győri pályázat első helyezettje a győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákja, Gricz Olívia lett, aki Váradi Balázs tanítványa.
Nagy örömünkre a márciusban nyíló országos kiállításon két békeposzter képviseli a győri Lions klubokat. Ádám Aliz Adél festménye országos 3. helyezést ért el, míg Gricz Olívia alkotása a zsűri dícséretét érdemelte ki.
Az eredményhirdetés végén Hunyadi János kormányzó üzenetét közvetítettük a közönségnek:
"A hazai békeposzter pályázat programban több mint ezer gyerek vett részt, munkájuk révén ők a béke nagyköveteivé váltak. A szabályok szerint a zsűrinek osztályozni kellett a műveket, így alakult ki a végső sorrend, de valahol minden elkészült mű a maga nemében nyertes azáltal, hogy egy, mindannyiunk számára fontos és érzékeny témát sikerült feldolgozni."
Hálás köszönetünk a diákoknak az alkotásokért, a felkészítő tanároknak és szülőknek a támogató segítségért.
Köszönetünket fejezzük ki Hunyadi Jánosnak, a Magyarországi Lions Klubok Szövetsége kormányzójának, Ottmár Tímeának, a békeposzterpályázat felelősének, Molnár Gábornak, a 3. zóna elnökének és Szarvas Krisztina GMT-koordinátornak a pályázat lebonyolításában nyújtott segítségért.
Köszönetünk a győri klubok tagjainak, hiszen ez a csodálatos projekt nem valósulhatott volna meg az összefogásuk nélkül.
A fényképeket Mekli Zoltán fotóművész készítette. Köszönet érte!
A szervezőbizottság tagjai:
Mészáros Eszter titkár (Első Győri Lions Club)
Zsolnai Marianna második alelnök (Patrónus Lions Club Győr)
Letölthető dokumentumok
pdf | A 2024. évi országos verseny nyerteseiHír kategóriák
Lions szövetség hírei
LIONS Kormányzói Bál - 20252025. február 01. 19:00 Egy kis báli kedvcsináló - LIONS Kormányzói Bál 2025
2025. február 01. 19:00 Karácsonyi üdvözlet
2024. december 19. 13:00
Club híreink
Békeposzter pályázat győri eredményhirdetése2025. január 04. 23:00 Az Első Győri LC karácsonyi klubülése
2024. december 23. 09:00 Ukrán menekültek karácsonya az Első Győri LC szervezésében
2024. december 22. 23:00
Lions szövetség eseményei
LIONS Kormányzói Bál - 20252025. február 01. 19:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Első Győri Lions ClubAdószámunk:
Számlaszám:
cím: 9024 Győr,
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.